A Csoma-gyűjtemény az MTA Könyvtára Közép-Európában is egyedülálló nagyságú tibeti gyűjteményének a magja. A gyűjtemény további részét az 1930-as években alapozta meg a kitűnő altajista nyelvész, Ligeti Lajos, 1 amikor belső-mongóliai kutatóútjáról hazatérve mongol és mandzsu könyveken kívül néhány tibeti nyelvű fanyomatot is az MTA-nak adományozott.

A ’60-as évek végén a gyűjtemény gyors ütemben gyarapodni kezdett. Tibeti és mongol nyelvű könyvek és kéziratok százait vásárolta meg vagy kapta ajándékként a Könyvtár Mongóliában dolgozó magyar mérnököktől és orientalistáktól.

Az állomány ilyen nagyléptékű növekedése a 80-as évekig tartott, napjainkban már csak évi néhány könyvvel gyarapszik. Jelenlegi nagysága meghaladja a 6000 tételt.

A könyvek szinte kivétel nélkül Mongóliából származnak, s az itt és Tibetben egyaránt dominánsnak számító dge lugsz pa rendhez tartozó szerzetesek művei.

Ezt a szerzetesrendet leginkább a Dalai Lámák intézményéről ismerheti az olvasó; tagjai a 16-19. században igen sikeres térítőtevékenységet végeztek a mongolok között, s ennek egyik eredményeként virágzó mongol és tibeti nyelvű buddhista írásbeliség alakult ki Mongóliában. Az egykoron indiai és kínai nyelvekből tibetire fordított szentiratokat ekkor mongolra fordították tovább, megalkotva a tibeti kánon, a Kandzsur (tib. Bka’ ’gjur) és a Tandzsur (tib. Bsztan ’gjur) mongol változatait.

A vallás fő nyelve mindazonáltal a tibeti maradt. A mongol szerzetesek megtanulták és kitűnően használták ezt a nyelvet, és sokszor még a tibetiek által is nagyrabecsült iskolamunkákat készítettek rajta. A gyűjtemény számos darabja ezért tibeti nyelve ellenére nem tibeti szerző műve, hanem ismert, és kevésbé, vagy alig ismert mongol szerzetes munkája.

Az állományban kéziratok és a hagyományos tibeti könyvnyomtatással, fa nyomódúcokról készült blokknyomatok egyaránt megtalálhatók. A kéziratok többsége Mongóliában, a 19. században és a 20. század első felében készült kínai vagy orosz papírra. A nyomtatott könyvek egyik része Tibetben, többnyire a kelet-tibeti Amdo tartományban található Labrang (Bla brang bkra sisz dkjil) kolostorban készült, egy másik része pedig Pekingben, a 17. század második felétől a 20. század első évtizedéig Kínát uraló mandzsu császárok fővárosában.

Témájukat tekintve a könyvek a tibeti buddhista műveltség majd minden nagyobb területét érintik. Megtalálhatók közöttük a Mahájána és a Vadzsrajána buddhizmus klasszikus művei, a különböző szútrák és tantrák. Igen nagy számban fordulnak elő az olyan híres munkák, mint amilyen a Pradzsnyápáramitáhridája szútra, a Gyémánt-szútra, az Aranyfény-szútra vagy a Panycsaraksa. Ezek főleg Pekingben vagy Tibetben készült nyomtatványok, de szép számmal fordulnak elő kéziratos változataik is.

Szintén nyomtatott formában található meg több híres dge lugsz rendhez tartozó szerzetes életművét összegyűjtő gszung ’bum is. Ilyen a rend alapítójának Cong-kha-pa-nak (1357-1419) és két fő tanítványának Mkhasz-grub-rdzse-nek (1385-1438) és Darma Rincshen-nek (1364-1432) az összes művei. Megtalálható továbbá az I. Pancsen Lámának, Blo-bzang Cshosz-kji Rgjal-mchan-nek (1570-1662), a híres buddhista enciklopédiát összeállító Klong-rdol Bla-ma-nak (1719-1794), és a mongol Dza-ja Panditának (1642-1708) valamint Szumátimánipradzsnyának (1677-1737) a gszung ’bum-ja.

Labrang kolostor apátjaitól is fontos több kötetes művek találhatók a gyűjteményben. Ilyen a II. ’Dzsam-dbjangsz Bzsad-pának, Ngag-dbang Brcon-grus-nek (1648-1721) 8 kötetes, a buddhista filozófia több fő területét taglaló műve, amelyet a mai napig is oktatási anyagként használnak a tibeti buddhizmus e rendjénél. Ilyen továbbá a III. Thu’u-bkvan rinpocsének, Blo-bzang Cshos-kyi Nyi-ma-nak (1737-1802) összefoglaló vallástörténeti munkája, a Kristálytükör (Grub mtha’ Sel gji me long); tőle ezen kívül annyi hosszabb-rövidebb nyomtatott és kéziratos művet találhatunk a gyűjteményben, hogy életműve kis híján teljes.

Emellett számos ismert és kevésbé ismert mongol és tibeti szerző nyomtatott munkáival is találkozhatunk. Ezek többnyire a buddhista filozófia hagyományos témáit (mint pl. az üresség fogalma) érintő hoszabb-rövidebb kommentárok, ismeretelméleti és nyelvészeti munkák, különböző tantrák magyarázatai és az ezekhez tartozó tantrikus szertartások leírásai, vagy akár az olyan világi tudományokkal kapcsolatos művek, mint az orvoslás és a történelem.

Igen népszerűek lehettek a dge lugsz pa rend által megtérített területeken a varázsmondás-gyűjtemények, tibetiül gzungsz bszdusz-ok. Több Pekingben nyomtatott darabjuk és egy kéziratos példány is található belőlük a gyűjtemény anyagában; a legrégibb nyomtatvány a 17. század utolsó éveiben készült. Főleg kanonikus varázsigékből és a hozzájuk tartozó szertartásokból állnak, de előfordul közöttük a régi tibeti vallásból, a bön-ből származó néhány rítus is.

Az ilyen témájú könyvek nagy száma arra utal, hogy a mágia komoly szerepet kaphatott a mongolok megtérítése során; egy az embert és javait a betegségektől vagy a különféle természeti csapásoktól oltalmazó szertartás sokkal hasznosabbnak tűnhetett a laikus mongolok számára, mint a buddhista filozófia sokszor nehezen érthető, idegen világa, de az ilyen szertartásokat bemutató varázserővel bíró papok pedig az idegenből hamarosan tiszteletreméltó és félt személyekké válhattak.

Az emberek jólétét azonban nem csak mágiával kellett biztosítani. Két világi tudomány, a gyógyászat és az asztrológia is erre szolgált. A tibeti orvoslás alapművének számító, négy kötetből álló Rgyud bzsi-nek több 18. századból származó pekingi nyomtatványa is megtalálható a gyűjteményben, és szép számmal akadnak az ehhez készített kommentárok, kiegészítések is, szintén pekingi blokknyomatos formában. Az asztrológia területén már szegényesebb az állomány: mindössze néhány rövidebb kézikönyv, vagy még gyakrabban, csak egy-két lapból álló táblázat sorolható ide.

A kéziratok állományát főleg szertartásszövegek alkotják. Ezek egy része klasszikus tantrikus rituálé, szádhanák, mandala-felajánlások stb., egy jelentős része viszont ún. népi vallásos szertartás. Ez az elnevezés meglehetősen csalóka, a népi vallásosnak tartott szertartásokat ugyanis nem laikusok, hanem szerzetesek mutatják be, s a tibeti irodalomnak és vallásosságnak azt a speciális részét jelöli, amelynek nincsen indiai megfelelője, és bizonyosan a tibeti ősvallásban gyökerezik.

A buddhizmus Tibetben csak úgy tudott meghonosodni, hogy kiegyezett az animisztikus ősvallással. Istenségeit felvette panteonjába, s megtette a Dharma védelmezőinek, a régi kozmográfiát igyekezett ötvözni a buddhista szentiratokban találhatókkal, a szertartásait pedig buddhista keretbe ágyazva, beemelte a sajátjai közé.

Ez az isten- és démonvilág a hozzájuk kapcsolódó rítusokkal együtt a buddhista térítés során Mongóliába is eljutott, és a tantrikus mágiához hasonlóan igen nagy népszerűségre tett szert. A buddhizmussal együtt így az ősi tibeti hitvilág egy része is meggyökeresedett a mongolok között, s a tibeti mintát követve mongol szerzők maguk is készítettek népi vallásos szövegeket.

Százszámra találkozhatunk a gyűjtemény kéziratai között a különféle tibeti és mongol hegyistenekhez szóló áldozati szövegekkel, a különböző démonokat kiengesztelő mdosz és glud rítusokkal, a három világban lakó szellemeknek szóló ital- (chan ’khrusz, gszer szkjemsz) és füstáldozatok (bszang) szövegével.

Kétségtelenül ez az egyik legértékesebb része a gyűjteménynek. A népi vallásos szertartásszövegek ugyanis sokkal kevésbé ismertek, mint a klasszikus buddhista szentiratok vagy a hozzájuk írott terjedelmes tibeti kommentárirodalom. A tibetisztika egyik eljövendő feladata minden bizonnyal e szertatások vizsgálata lesz, melyhez Európában egyedülállóan gazdag anyagot szolgáltathatnak az MTAK Keleti Gyűjteményének tibeti kéziratai.