A Csoma-gyűjtemény másik részét azok a könyvek, fanyomatok és kéziratok alkotják, amelyekhez Csoma vásárlás, illetve másoltatás útján jutott hozzá. A buddhista, és főleg a lamaista irodalom jól ismert, híres alkotásait találhatjuk meg közöttük, s ahogyan az ‘Alexander-könyvek’-nél, a gyűjtemény e részében is a tibeti irodalom több területét érintő munkákkal találkozhatunk. Amint arra Terjék József a gyűjtemény katalogizálása kapcsán felhívta a figyelmet, több esetben előfordul, hogy éppen azokat a munkákat vásárolta meg vagy másoltatta le Csoma, amelyekre az egyes ‘Alexander-könyv’-ek kolofonjában hivatkozásokat találhatunk. 1

A nyelvtani munkák között megtalálhatjuk azoknak legfontosabb műveit, a hagyomány által a 7. századra keltezett Szum cu pa-t és Rtagsz kji ’dzsug pa-t (No. 33.), illetve ezeknek egy kommentárját (No. 36.); 2 találhatunk továbbá két morfológiával foglalkozó könyvet, a „Drágakő kosarat” (No. 34.) 3 és a „Bölcs szavak mécsesét” (No. 35.). 4 Szintén a nyelvészet tudományához tartozik a régies szavakat felsoroló „Szegfűszeg sátor” (No. 9.) 5 és a buddhista műszavakat listázó No. 13-as 6 kézirat.

Ahogyan azt a No. 8-as ‘Alexander-könyv’-ben láthattuk, a nyelvészethez szorosan kapcsolódik a világi tudományoknak egy másik nagy területe, az irodalomtudomány, vagyis a költészettan, metrika, metaforatan és a dráma. A gyűjteményben két további ehhez a témához tartozó munkát találhatunk. Az egyik a 7. században élt Dandin híres verstani munkájának, a Kávjádarsának a részletes magyarázata (No. 37.), 7 a másik pedig a „Gyöngyfüzér” címet viselő metafora szótár (No. 10.). 8

Témájuk tekintetében Csoma No. 6b jelzetű ‘Alexander-könyvéhez’ kapcsolódik öt további kronológiai, illetve asztronómiai munka: négy közülük (No. 7. és 29-32.) 9 a 16. században élt Lha-ldan Blo-grosz Bzang-po munkája, melyekben a szerző a Kálacsakra Tantra alapján ismerteti a tibeti időszámítás rendszerét; az ötödik (No. 32.) 10 pedig egy rövid, általános bevezetés nyújt a hónapok és napok kiszámításához. Bár ennek a könyvek szerzője sehol nincs feltüntetve a könyvben, általános jellegzetességei miatt Terjék József úgy vélte, hogy talán ezt is tibeti tanítómestere, Szangsz-rgjasz Phun-chogsz készíthette Csoma számára.

Néhány történeti munka is akad a gyűjtemény könyvei között. Ilyen a ’brug-pa vagyis „sárkány” szerzetesrendhez tartozó Padma Dkar-po (16. sz.) vallástörténeti műve, a „Tanítás Lótuszát kitáró Nap” (No. 20.), 11 továbbá Táranáthának (16-17. sz.) a történeti Buddha életét röviden összefoglaló, „A hit száz irányban felragyogó Napja” (No. 5.) 12 címet viselő alkotása. Történeti jelleggel bír még a II. Pancsen lámának, Blo-bzang Ye-sesznek (1663-1737) „Fehérlótusz-füzér” (No. 17.) 13 című munkája, amelyben a szerző a Tibetben domináns buddhista filozófiai irányzathoz, a „fokozatos út”-hoz tartozó mesterek rövid életrajzait foglalta össze. Szintén történeti értékkel is rendelkezik a mitikus Sambhala országának és Indiának a bemutatását tartalmazó „Tízmillió csoda forrása”, amelyet a III. Pancsen láma (1737-1780) készített.

A gyűjtemény fennmaradó részében a tibeti buddhista vallás filozófiáját, illetve rituális gyakorlatait leíró könyveket találhatunk. A filozofikus munkák között ráakadhatunk a korai tibeti buddhizmus egyik nagy alakjának, Atisának (982-1054) a „Megvilágosodás útjának mécsese” c. híres művére (No. 18.). 14 Az itt kifejtett filozófia követője volt a dalai lámák „erényelvű”-nek (dge lugsz pa) nevezett szerzetesrendjének megalapítója, Cong-kha-pa (1357-1419), akinek két igen fontos munkája, a „Nagy fokozatos Út” (No. 14.) 15 és a „Kis fokozatos Út” (No. 15.) 16 szintén megtalálható a gyűjtemény könyvei között.

A buddhizmus egyik alaptétele, hogy a dolgok egymástól való oksági függésben keletkeznek és léteznek. Erről szól a gyűjtemény No. 1-es jelzetet viselő kézirata, amelyet a buddhizmus legelterjedtebb irányzatának, a „Nagy Kocsinak” (Mahájána) az egyik vezéralakja, Nágárdzsuna készített, és a 8. században fordítottak le tibetire.

A szertartások a buddhizmus gyakorlati részhez tartoznak. Egyaránt szolgálják mind a kolostorokban élő szerzetesek, mind a hegyek magányába visszavonult jógik spirituális fejlődését, s nélkülözhetetlenek a legfőbb kitűzött cél, a megvilágosodás elérésében. A gyűjteményben található ilyen témájú szövegek jól szemléltetik, hogy a Tibetben meggyökeresedett buddhista iskolák az ún. „Gyémánt Kocsi” (Vadzsrajána) irányzathoz tartoznak. Ez a „Nagy Kocsinak” egy változata, s arról nevezetes, hogy az alapvetően ateista gondolkodású buddhizmus itt számos, döntően hindu istenséget emelt az addig csak a saját szentjeiből, a bódhiszattvákból álló panteonjába. Egy másik jellegzetessége ennek az irányzatnak az, hogy döntő fontosságot tulajdonított, mind szellemi, mind világi célok elérése végett a mágikus szertartásoknak és a bennük recitált, de gyakran önmagukban is használatos varázsigéknek. Ilyen mágikus szertartások az ún. szádhanák, melyek során a gyakorló vizualizáció és misztikus-mágikus szótagok segítségével hozza létre vagy idézi meg az egyes (vagy csoportos) istenségeket. A gyűjteményben két ilyen témájú szöveg található. Az egyik (No. 21.) 17 egy pusztító erővel bíró istennőnek, Hadisarló Királynőnek (dmag zor rgyal mo), a másik pedig a könyörületesség bódhiszattvájának, Avalokitesvarának megidéző szertartása(No. 22.) 18

Szintén a buddhizmus „Gyémánt Kocsi” irányzatához, vagy másképpen a tantrikus buddhizmus irodalmába tartozik a „Mandzsusri bódhiszattva neveinek litániája” c. népszerű szöveg, amely a gyűjteményben a No. 11-es 19 jelzettel található meg.

A tibeti kultúra iránt érdeklődő olvasó bizonyára hallott már a halált követő és az újabb születésbe torkolló állapotot leíró Tibeti Halottaskönyvről. Témájában ehhez kapcsolódik a No. 2-es 20 jelzetet viselő kézirat, amelyben rövid útmutatást találhatunk a halál utáni köztes létben történő bolyongásunkhoz.